Elstartolt a Szabad Terek, aminek a fő célja az, hogy országszerte felkutassa azokat a közösségi tereket, amelyek még függetlenek és szabadon beengednek civil kezdeményezéseket. ugytudjuk.hu
A civil ellenes retorika, az erősödő politikai nyomás, a jogi korlátozások és pénzügyi nehézségek, az öncenzúra és az ezekből fakadó izolálódás a közösségi terek és civil szervezetek mozgásterét is jelentősen leszűkíti. Magyarországon egyre kevesebb az olyan közösségi tér, ahol teljesen szabadon lehet beszélgeti a közéletben történő eseményekről.
Elég csak arra gondolni, hogy Szombathelyen több hely is jelezte a Kutyapártnak, hogy bár szimpatizálnak velük, mégsem merik befogadni a beszélgetős eseményeiket, mert félnek a retorziótól. Vagy emlékezzünk vissza Hadházy Ákosék fórumára, amit az utolsó pillanatban „valakik” nyomására kikosarazott a Berzsenyi Dániel Könyvtár, holott jóval előtte lekötötték már a helyszínt. És ez sajnos nem csak a mi városunkban van így, hanem mára már országszerte általános jelenséggé nőtte ki magát. Ez ellen szeretne fellépni a Szabad Terek Hálózata azzal, hogy összekösse a még „talpon álló” helyeket és nyilvánosságot teremt.
Céljuk, hogy a közösségek szorosabban működjenek együtt, hogy megőrizhessék a közösségi terek függetlenségét és nagyobb láthatóságot biztosítsanak működésüknek, programjaiknak, hisz egy demokráciában elengedhetetlen, hogy legyenek olyan helyek, melyek befogadják a civil kezdeményezéseket, az informális közösséget, otthont adjanak műhelyeknek vagy művészeti csoportoknak.
Úgy néz ki városunkban sincsenek még teljesen veszve a dolgok, ugyanis egy szombathelyi klub is beszállt a Szabad Terek kezdeményezésébe, melynek múlt hétvégén volt a „megnyitója”. Szombathelyen kívül Budapest, Debrecen, Pécs és Szeged is beszállt. De hogy is néz ki ez az egész?
Így kezdődött: egyesültek a Szabad Terek zászlaja alatt
Szombathelyen a Bohém lett a partner, ez a klub adott otthont a nyitóhétvégének is. A Hétköznapi ellenállás/ Everyday Rebellion (2013) dokumentumfilmből vetítettek részleteket, ahol a 2008-as válság után különböző okokból elégedetlen társadalmi csoportok, aktív állampolgári szerveződések – New York-i Occupy , a spanyol „Felháborodottak” mozgalom, az Arab Tavasz Kairóban, az ukrán Femen csoport, a szíriai forradalmárok – léptek fel erőszakmentes, ám annál formabontóbb taktikákkal a lakhatási válság, globális kapitalizmus kizsákmányoló térnyerése ellen, a nők jogai vagy épp a jogállamiság mellett. Ezt követte a zászlófelvonás és készülő „szabadterek” tematikus dj set.
Szombaton vitaestet tartottak Gondolkodj másképp! címmel, melyet egyébként már hatodik alkalommal rendeztek meg. A vitakör ezúttal olyan kérdésekkel foglalkozott mint például, hogy az állampolgári, mozgalmi szerveződések esetén a erőszakosság és a radikalizmus feltétlenül összekapcsolódik-e; vagy hogy a hazai közéletben milyen szerveződések voltak az elmúlt 10 évben és ezek mennyi embert mobilizáltak. Beszélgettek arról is, hogy Szombathelyen mit jelent civilnek lenni, milyen formális és informális csoportok, önszerveződések, aktív, társadalmilag hasznosnak gondolt kezdeményezések vannak.
Szóba került még, hogyan lehetne értelmes intézmény az iskolai közösségi szolgálat, vagy mennyi pluszt adhat az állampolgároknak, ha szabadidejükben a fogyasztás helyett szociális ügyekkel foglalkoznának.