Közösen főztek, kerékpárt szervizeltek és az őket ért támadásokra is reagáltak debreceni civilek.

Beszámoló: Tóth Tamás, Debreciner

Szabad Terek nyitóbuli Debrecenben címmel szervezett egész napos programot az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) május 11-én a Malterban. Az esemény a Szabad Terek Nyitóhétvége elnevezésű országos akcióhoz kapcsolódva várta a civil szervezetek iránt érdeklődőket, egyúttal demonstrálta, hogy a civilek – minden támadás ellenére – még mindig aktívan jelen vannak a városban.
Napközben két párhuzamosan futó program, a Debrecen Bike Maffia közös főzése és a Főnix Fixed Gear szerelőműhelye vonzotta a legtöbb látogatót. Sokan voltak, akik kifejezetten azért tértek be a Baross utca 16-ba, hogy valaki ránézzen a meghibásodott, megsérült kerékpárjukra – tudtuk meg Béres Zsuzsától, az esemény főszervezőjétől.

17 órától egy kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a Natív, a Láthatatlan Iskola és a Művésztér Egyesület képviselői a debreceni civilek és a szabad terek helyzetét (erről külön beszámoltunk már itt a Debrecineren), majd az erőszakmentes lázadás formáit bemutató Hétköznapi forradalom: a változtatás művészete című filmet vetítették le a zömében fiatalokból álló megjelenteknek. Estefelé a sportosabb résztvevők goldsprint versenyen tesztelhették, hogy mennyire jók a pedálozásban, majd zenés buli zárta a rendezvényt.
Az ország több városában megmozdultak a civilek

A hétvége folyamán nem csak Debrecenben, hanem Budapesten, Szegeden, Szombathelyen és Pécsen is szerveztek programokat a hálózatba tömörült civil szervezetek. „A Szabad Terek Hálózata közösségépítő kezdeményezés. Együttműködésünk és közösségvállalásunk célja, hogy a civil szervezetek megerősödjenek és megőrizhessék közösségi tereik függetlenségét” – olvasható a Szabad Terek Facebook-oldalán található értéknyilatkozatban. Ugyanitt a kezdeményezők azt írják: a civilellenes retorika, az erősödő politikai nyomás, a jogi korlátozások, pénzügyi nehézségek és az ezek miatt kialakult öncenzúra következtében a civil szervezetek mozgástere leszűkült. Ezt a folyamatot szeretnék megfordítani a városokon átívelő együttműködésükkel.

Hozzászólások