Június 19-én este a zsűri pontozása alapján kiválasztásra került a pályázat nyertese és összeállt a NEKÜNK KELL HAJTANI kiállítási anyaga. A “Nekünk kell hajtani!” plakátpályázat nyertes alkotása Wirth Georgina, HIBAJAVÍTÓK című munkája. Georgina Budapesten él és alkot, végzettsége tervezőgrafikus. Legutóbb a 4. PosterFesten szerepelt egy munkájával – most pedig a Ride for Your Right kampány nyertes pályaművét alkotta meg.
„Néha úgy érzem, felrobban a fejem a beérkező vizuális ingerektől… amikor ez a tár megtelni látszik, ki kell ürítenem” – meséli alkotói motivációiról. “Az alkotást valamiféle varázslatnak képzelem. Olyasminek, ami úgy működik, hogy ha rajzolok valami szépet, megörökítek valami fontosat, azzal megerősítem, megsokszorozom és önálló életre keltem.”
“Ez a munka nem hadovál, nem mentegetőzik, nem hatásvadász. És épp ezért mindenkihez eljut.” – írja róla Steiner Kristóf. “Minden szín hat egy érzelemre, minden áthúzott szó egy levetett lánc. Egyszerre provokatív és felszabadító – mert kimondja azt, amit mindannyian érzünk az LMBTQ közösség tagjaiként: hogy a láthatatlanság, a meghunyászkodás nem opció.”
A zsűri az értékelés során a pályaműveket a címek ismeretében (anonim módon), az alábbi szempontok alapján pontozta 1-10-ig:
Tartalmi üzenet és relevancia / Vizuális megformálás és esztétikai minőség / Mozgósító és véleményformáló hatás / Kritikus, de nem gyűlöletkeltő hangvétel / Újszerűség / Közösségi üzenet / Kommunikációs hatékonyság és sajtóban való használhatóság / Oktatási, érzékenyítési potenciál
A plakátot további 19 alkotás mellett június 28-án láthatjátok először a Budapest Pride civil falujában. Esemény >>> https://www.facebook.com/events/655040330913738
Nézd meg Georgina további munkáit:
– https://www.behance.net/wirthgeo
– https://arthungry.com/WirthGeorgina
– https://www.plakatvaros.hu/plakatvaros-2020/alkotok-2020/wirth-georgina/
////
Elképesztő élmény számunkra, hogy ennyi pályamű érkezett, és hogy ilyen színvonalas alkotásokat kaptunk! Mivel a kampány egyik küldetése, hogy támogassa a kreatív szakma alkotóit, ezért az összes pályaművet láthatóvá fogjuk tenni. A Marom Klub Egyesület oldalán a Pride Civil falus megnyitóját követő héten elindítjuk az aukciót, majd a közönségszavazást.
Az aukción az összes beérkező pályaműre lehet majd licitálni, ennek a bevételéből a Budapest Pride munkáját és a Marom programjait (Szabad Terek Hálózata, Auróra Közösségi Ház, Bánkitó Fesztivál) támogatjuk. A közönségszavazásnak – melyen szintén az összes alkotás részt vesz – pedig lesz egy nyertese, ennek alkotóját 50.000 Ft-tal díjazzuk. Ezen kívül az összes pályamű bekerül az online kiállításba is!
Az aukció és a közönségszavazás mellett hosszútávon és nemzetközi szinten is szeretnénk a NEKÜNK KELL HAJTANI alkotásait láthatóvá tenni és folytatni a kampányt, ennek érdekében PRINTSHOP-ot nyitunk, ahol a pályaművek különböző méretben megvásárolhatók lesznek.
Gratulálunk Georginának – és köszönjük minden pályázónak, hogy velünk hajtanak!
Június 26. Transzparenskészítés az Aurórában https://www.facebook.com/events/1892233138222018
Június 28. BUDAPEST PRIDE
NEKÜNK KELL HAJTANI kampány csoportos felvonulása
ESEMÉNY >>> https://www.facebook.com/events/1365657171312916/
A kiállítás MEGNYITÓ a Budapest Pride civil falujában lesz a színpadi programot követően, a kiállítás már a felvonulás végeztével megtekinthető lesz.
ESEMÉNY >>> https://www.facebook.com/events/655040330913738