2015-ben alakultunk, kulturális területen tevékenykedünk. Célunk művészeti közösségek és előadók, művészek segítése.
Van könyvklubunk (Debreceni Moly Klub), instrumentális progresszív rockzenekarunk (Ghost Toast), indiai táncegyüttesünk (Padmini Táncegyüttes), underground koncertsorozatunk (Deeprecen).
Közösségek fejlesztésével is foglalkozunk. Közösségi kezdeményezéseink:
1. KönyvSziget az egyik kiemelt projektünk, 2016-ban indult. Ez egy közterületen lévő nyitott közösségi könyvespolc, mely egy településszintű közösségfejlesztő folyamat eszköze, könyves közösségi tér.
2. Verskert a másik kiemelt projektünk, 2021 óta működik. Közterületen lévő, interaktív szabadtéri installáció, irodalmi közösségi tér.
3. KocsmaKórus közös éneklés, nyitott kórus workshop.
Tagok
AGORA Community // Mozgástér | Galéria | Café & Tea
Budapest Pride (Szivárvány Misszió Alapítvány)
Művésztér Műhely Egyesület
Kettőspont Színház
A Kettőspont színház & spirituális ügynökség 2020. novembere óta működik a Ráday u. 39. szám alatti földszinti ingatlanban. Az egykori Jaffa kávéház és étterem épületében egy 50-60 néző befogadására alkalmas színházi teret építettünk, ahol saját előadásaink mellett független alkotóit munkáit fogadjuk be. A Kettőspont egyszerre színházi előadótér, műhely és közösségi tér is.
Emellett átjárást biztosítunk a különböző művészeti ágak között a kölcsönös inspiráció és egymástól tanulás jegyében, amit a Ráday u. 9. szám alatt található képzőművészeti bázisunk, a Kispont Galériával összehangolva, közös programok és egymáshoz hangolt tematikák mentén valósítunk meg.
Kisvilág Alapítvány
Az alapítvány 2023 márciusában alakult. Célja az elszigetelten, önállóan dolgozók életében adódó problémák közös megoldása, a független munkavégzéssel járó életvitel javítása (munka és otthoni élet szétválasztása, közösségi támogatás és kooperáció), szemléletformálás a szolidaritás, a stresszmentes közösségi élet és sharing economy elfogadtatásáért és sikeres működtetéséért. Kiemelten fontos küldetés a neurodiverzitás elfogadása és az autizmussal, ADHD-val, egyébbel élő felnőtt munkavállalók munkavégzését segítő feltételek biztosítása és azok megismertetése és elfogadtatása a közösségben. Legfontosabb eszközeink az érzékenyítés, mentorálás, tanácsadás, és önsegítő csoportok facilitálása, valamint tapasztalati szakértői konzultáció, kutatás és képzés. Közösségi és kapcsolódási terünket önkéntes munkával, tagjaink bevonásával végezzük az egyetemes tervezés elvei mentén. A budapesti Szövetség u. 11.-ben várunk mindenkit, akinek nyugodt, neurodiverzitás-barát, biztonságos munkakörülményekre, támogató közösségre, kulturális és szabadidős programokra van szüksége.